Petőfi Sándor: Egy estém otthon

- Elmondja: Szabó Gyula -

Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!
Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idõ lejár.
Beszéltünk errõl, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetrõl is
Sok más egyéb között.

Szemében „mesterségem”
Most is nagy szálka még;
Elõitéletét az
Évek nem szünteték.

„No csak hitvány egy élet
Az a komédia!”
Fülemnek ily dicsérést
Kellett hallgatnia.

„Tudom, sokat koplaltál,
Mutatja is szined.
Szeretném látni egyszer,
Mint hánysz bukfenceket.”

Én mûértõ beszédit
Mosolygva hallgatám;
De õ makacs fej! föl nem
Világosíthatám.

Továbbá elszavaltam
Egy bordalom neki;
S nagyon, nagyon örültem,
Hogy megnevetteti.

De õ nem tartja nagyra,
Hogy költõ-fia van;
Elõtte minden ilyes
Dolog haszontalan.

Nem is lehet csodálni!
Csak húsvágáshoz ért;
Nem sok hajszála hullt ki
A tudományokért.

Utóbb, midõn a bornak
Edénye kiürûlt,
Én írogatni kezdtem,
Õ meg nyugonni dûlt.

De ekkor száz kérdéssel
Állott elõ anyám;
Felelnem kelle – hát az
Irást abban hagyám.

És vége-hossza nem lett
Kérdezgetésinek;
De nekem e kérdések
Olyan jól estenek,

Mert mindenik tükör volt,
Ahonnan láthatám:
Hogy a földön nekem van
Legszeretõbb anyám!

(Dunavecse, 1844. április.)